Már elég régóta a sintértelepen szenvedtem,mikor feltűnt három ember. Nézegettek minket a rácson keresztül,és én már akkor éreztem,hogy ők el fognak vinni innen. Direkt fel is hívtam magamra a figyelmet: felkapaszkodtam a rácsra,és hangosan ugattam nekik. Láttam rajtuk,hogy tetszik nekik a mutatványom,mert ezek után csakis rám figyeltek. De ha akartak,se tudtak volna kimenteni onnan,mert a sintér szokás szerint a kocsmában ült...
Onnantól kezdve minden egyes nap jött hozzám az a három ember,és a rácson keresztül csodáltak. Aztán két-három hétre rá,végre tudtak beszélni a sintérrel,és pár nap múlva jött értem az örökbefogadó apukám egy -nekem nagyon nagynak tűnő- zöld autóval.
Beugrottam,és összevissza ugráltam,meg ficánkoltam útközben,olyan boldog voltam,és izgatott,hogy vajon hova megyünk.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.